Az összefogás üzenetét hordozza számunkra Október 6.

Közel nyolcvan személy gyűlt össze szombat délelőtt Szatmárnémetiben a Zárda Templom előtt, hogy elhelyezze az emlékezés és a tisztelet koszorúit Gonzeczky János plébános az épület falán található emléktáblája alá. A budai születésű, ám Szatmárnémetihez ezer szállal kötődő pap egyike azon sokaknak, akik áldozatául estek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukását követő vérszomjas osztrák megtorlásoknak.

Gonzeczky Szatmárnémetiben kezdte lelkészi pályafutását és Hám János püspök megbízásából ő vezette a Zárdatemplom építését. Az alig 43 éves papnak azért kellett meghalnia 1849 október 8.-án, mert a szabadságharc idején szószékről hirdette Kossuth Lajos kiáltványát, majd később a Habsburgok trónfosztásáról szóló törvényt.

A szatmárnémeti megemlékezésen elsőként Ft. Hársfalvi Ottó általános helynök tartott rövid beszédet, amelyben kiemelte, hogy az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban magyarok, németek, lengyelek, szerbek, horvátok és románok, katolikusok, protestánsok és ortodoxok adták életüket egy közös ügyért. „Valamennyien eggyé lettek a szabadságért", fogalmazott. Sipos Miklós református lelkipásztor Istentől kért erőt ahhoz, hogy hűek tudjunk maradni nemzetünkhöz, szabadságunkhoz. Isten áldását kérte azokra, akikre október 6-án emlékezünk, azokra, akik emlékeznek és azokra, akik majd emlékezni fognak. „Nincs nagyobb szeretet annál, amikor valaki az életét adja azért, amit szeret", jelentette ki, utalva Jézus Krisztus valamint a forradalmi hősök áldozatára.

Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmárnémeti Szervezetének elnöke, parlamenti képviselő-jelölt szintén kiemelte a szabadságharcosok etnikai, vallási és vagyoni sokszínűségét, példásnak nevezve áldozatukat és összefogásukat. „A kisebbségi sorban élő magyarságnak nincs szüksége mártírokra, de szüksége van nap mint nap a helyállásra", jelentette ki, példaként felhozva a Mikó-ügyet. „Kívülről importált széthúzásnak" titulálta a másik két erdélyi magyar párt tevékenységét, majd szót ejtett a romániai törvényhozás előtt álló feladatokról. A legfontosabbak között a hatalmi ágak szétválasztását, a köztársasági elnök szerepkörének pontos meghatározását, az igazságszolgáltatás hitelének visszaszerzését valamint az ország területi-adminisztratív átszervezését említette.

Varga Sándor színművész elszavalta Ábrányi Emil Október hatodikán című költeményét, majd Pataki Csaba, az RMDSZ megyei szervezetének újonnan kinevezett elnöke mondott beszédet. „Nem gyászolni, nem búslakodni gyűltünk össze, hanem azért, hogy elődjeink dicső tetteiből erőt merítsünk", jelentette ki. „A magyar sors szomorúságaival, tragédiáival együtt is utat mutató! Ne feledjünk, hogy ennek a népnek minden egyes megpróbáltatás, tragédia után volt ereje talpra állni!". Pataki kiemelte, hogy a megmaradáshoz összefogásra van szüksége, ehhez pedig „erőt és kitartást" kívánt a magyarságnak.

Ezt követően az összegyűltek elhelyezték koszorúikat a hős pap emléktáblája alatt. A sort Csehi Árpád és Pataki Csaba nyitotta a megyei RMDSZ nevében, majd Kereskényi Gábor és Magyar Lóránd, a szatmárnémeti RMDSZ, Erdei D. István pedig a szövetség parlamenti képviselőinek nevében helyezett el koszorút. Ezt követően tisztelegtek a hősök előtt többek között a megyei tanfelügyelőség, a magyar tannyelvű líceumok és civil szervezetek képviselői.

Egymásnak ellentmondó statisztikák szerint a szabadságharcot követő megtorlás során mintegy ötszáz halálos ítélet született, ebből körülbelül száztízet hajtottak végre az osztrákok. Közülük a tizenhárom aradi vértanút, név szerint Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt 1849 október hatodikán végezték ki Aradon, Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét pedig ugyanaznap Pesten. De nem szabad megfeledkeznünk Kazinczy Lajos ezredesről, a nyelvújító Kazinczy Ferenc fiáról, a tizennegyedik aradi vértanúról sem, akit 1849 október 25.-én lőttek agyon az aradi vársáncban.

Rájuk emlékezett az a maroknyi ember Szatmárnémetiben szombat délelőtt a Zárda templom előtt. A Székesegyház kórusával együtt énekelték a magyarok Himnuszát, remélve, hogy ad majd az ég nekünk jobbat, nem csak rosszat.